2012. márc. 28.

A kezdetek

Nos, a ötlet, hogy veteményezni kezdünk, idén késő télen jött, de még épp időben. A kert maga körülbelül 100 négyzetméter, bár a szomszéd kertjétől való elválasztás elég tökéletlen, ezért ennél azért valamennyivel kisebb. A talaj homokos, évek (évtizedek?) óra nem volt rendesen használva, mindössze három gyümölcsfa (meggy, sárgabarack, szilva) árválkodik, sajna ezek sem voltak gondozva rendesen, talán a barack néz ki valahogy (termett is tavaly), a szilva és a meggy viszont egy darab bot, ami szinte semmilyen termést sem hoz, csak hosszú hajtásai vannak.

Ez csak a kisebbik gond, a gyümölcsfák megfelelő metszéssel rendbe hozhatóak, no de maga a kert sem volt ápolva évekig - ennek eredményét alább láthatjátok, hadd beszéljenek a képek:


Hát igen, de minden kezdet nehéz :) Tehát a kert nagy részét térdig, néha fenékig érő tarack, borostyán, elvadult szőlő és málna, vérehulló fecskefű borítja, természetesen mind agresszív, alkalmazkodó jószág, irtani nehéz ezeket, úgyhogy a mostani munka elég pepecselős, és minden jel arra mutat, hogy a nyár is melós lesz.

A gazolást már elkezdtük, nem semmi munka. A hátsó részeknél (arról képek nem készültek) könnyebb volt, mert nem nőtt ekkora gaz, helyette az egyik ledőlt melléképület sitthalma vált a földdel egyenlővé, úgyhogy ásóval és főleg kézzel forgattuk ki azokat a földből. Előrébb haladva a sitt mennyisége csökkent, helyét felváltotta az irdatlan nagy gaz. A legnagyobb gond ezzel az, hogy az apró gyökerek, zöld részek bennmaradnak, és ezek szépen újra kinőnek - ezt már tapasztaltuk pár nap után, ahol rendbe tettük a földet, ott már voltak friss hajtások. Remélhetőleg a rendszeres és alapos gazolás majd megszünteti vagy legalábbis mérsékli ezt a gondot, bár ennél már csak könnyebb lesz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése