2012. júl. 2.

Lusta dög

Igen, az vagyok, vagyis inkább csak nagyon elfoglalt, eddig vizsgaidőszakom volt, majd dolgoztam, és éjjel-nappal denevéreket mentettem, neveltem, most az egyik speckó kórház intenzív osztályának csapatát erősítem (vagy hátráltatom) - csakhogy megmagyarázzam, miért nincs időm (a siránkozást befejeztem természetesen, nem cserélnék senkivel :-)))

Szóval a blog kényszerpihenőn van, egészen szeptemberig, de úgy nem lenne sok értelme. Még nem tudom, mi legyen a blog sorsa, úgyhogy egyelőre írok ide valamit.

Nagyban szüretelünk természetesen, a borsó megvolt, jött a zöldbab, a paprika, a cukkini, utóbbitól nem férünk a hűtőbe szerencsére. A krumplink sajnálatos módon kidőlt, pedig töltöttük, de még virágzás előtt felborult. Az alatta lévő krumplik viszonylag picike maradtak, de nagyon finomak :-) A hagymát folyamatosan szedjük, szintén gyönyörű, öklömnyi fejekkel. A répa is jól néz ki, de a petrezselyem, amit kínkeservesen másodszorra ültettünk, az a csigák martalékává vált. A paradicsom rogyásig van, csak még zöld, uborkával és sütőtökkel még nem találkoztam. A leghálásabb persze a sárgabarack, amely folyamatosan érik, sok van, és iszonyú finom :-)))